Blog

Kicsi törékeny néni voltál. Először talán 5 éves koromból emlékszem Rád. Álltunk a lépcsőn és te nagy gesztusokkal kiabáltál valamit egy ismeretlen nyelven. Ami néhány évvel később már nem volt ismeretlen a számomra, hanem folyékonyan beszéltem rajta, az anyanyelvemen – horvátul.

Aztán eltelt néhány hónap és azt mondták anyuék, hogy átmegyünk a mamáékhoz, mert az Öregecske mindenkitől el akar búcsúzni. Nem értettem, hogy ez miért van. Tele volt a konyha sok, ismeretlen emberrel, gyerekkel. Te az ágyban ültél a takaró alatt fehér hálóingben, kicsi törékeny testeddel és ősz hajad kontyba fogva. Most nem volt rajtad kendő, mint az udvaron. Kicsit féltékeny is voltam a sok ismeretlen gyerekre, akit megöleltél, megpusziltál. Volt, aki furcsán nézett Rád, mert talán életében először látott, de mégis azt mondták nekik: - Köszönj szépen a dédinek! A dédinek? Kik ezek és mit akarnak tőled. Nekem Te Öregecske voltál és nem dédi. Micsoda tett volt ez részedről, hogy elbúcsúztál mindenkitől, mert érezted, hogy nem sok van már hátra a földi életedből. Ezt sok évvel később megírtam a gyászról írt szakdolgozatomban.

Pár nap múlva egy lesötétített szobában rohangáltunk az unokatestvéreimmel a koporsód körül és néha megérintettük a fekete harisnyás lábadat. Nem féltünk tőled, mert azt tudtuk te nagyon jó voltál mindenkihez. Vagy talán nem is mindig voltál jó anyósa a menyednek? A gyerekeidet, unokáidat, dédunokáidat nagyon szeretted és mindig sok finomságot sütöttél nekik. Hogy ezt kitől tanultad meg ki tudja? Anyukád nagyon korán meghalt, de TE mégis minden női dolgot megtanultál: főzni, sütni, hímezni.

A sírkövedre az van írva, hogy K… né Andróczi Mária. Sokáig nem értettem, hogy ez miért van így. Amikor rákérdeztem anyu mindig mondott valamit, de utána sem értettem, hogy ez miért van így. Felnőttem és elmondták, hogy a férjed kivándorolt Amerikába, mert nagy volt a szegénység az 1900-as évek elején és már volt kint egy unokatestvére, meg állítólag nem egyedül indult el abba a távoli világba. Az ott keresett pénzéből szerette volna támogatni a családját.

Sok-sok év telt el és végre eljutottam Amerikába, New Yorkba. Mielőtt kimentem letéptem a sírodon lévő virágokból egy szálat és azt mondtam, hogy ezt most azért tettem, hogy elvigyem a férjednek abba a távoli országba, ahova elment, de soha nem jött vissza, mert néhány hónap múlva meghalt tüdőgyulladásban. Elmentem Elis Islandra és megkerestem a férjed nevét a bevándorlók listáján. Az szerepelt rajta, hogy Erdősfáról jött, Magyarországról és az unokatestvéréhez érkezett. Örültem, amikor megláttam a férjed nevét, pedig tudtam, hogy ő nekem nem rokonom, mert a nagyapám egy másik apától született és ezért kapta a te leánykori nevedet. Érdekes volt elképzelni, hogy mi lett volna, ha ez a kivándorolt férfi lett volna a dédapám. Vajon mikor tért volna vissza Amerikából? Vagy te utaztál volna utána a néhány hónapos kislányoddal és kezdtetek volna ott egy új életet? De nem így lett, te maradtál és hamar özvegy lettél. Majd lett két ajándék gyereked, akiket apa nélkül neveltél fel és mégis boldogok voltatok így. Pedig a férjed családja rendszeresen megjegyezte a fiaidnak: Menjetek innen nem ide valók vagytok. Aztán egyszer elmentél onnan a lányodhoz, amikor férjhez ment, majd még egyszer, de akkor már a saját házatokba Ibrikóba. Igen, mi így mondtuk a falunak ezt a részét.

Sokszor gondoltam rád és a szakdolgozatomban is megemlítettelek. Az elmúlt néhány napban, megint feljött az emléked! Honnan és miért most? Talán mert májusban búcsúztál el mindenkitől mosolygósan. Most is látlak az ágyon ülve és talán valamit üzensz az emlékeddel. ZBOGOM ÖREGECSKE!      ÉG VELED ÖREGECSKE!